Skip to main content

A választási gyűlés a választók befolyásolását – tájékoztatását, meggyőzését – célzó gyülekezési forma. Bárki szervezhet választási gyűlést a kampányidőszakban. Jó alkalom a jelöltek, pártok faggatására, befolyásolására, vagy éppen a saját program népszerűsítésére is.

Mit érhetek el vele?

  • Elmondhatod a saját véleményed sok embernek egyszerre, és még sajtónyilvánosságot is szerezhetsz az eseménynek! Meggyőzhetsz másokat.
  • Meghívhatod a jelölteket, pártokat, hogy vitában ütköztessék programjukat a közönség előtt, válaszolják meg a közönség kérdéseit. Elég egy jelöltet meggyőznöd: a többinek már mondhatod, hogy ha ők nem csatlakoznak, a közönség csak a versenytársuk álláspontját fogja megismerni!
  • Megfogalmazhatod a nyilvánosság, a jelöltek és a pártok számára saját és közösséged követeléseit: azt, hogy mi az, ami neked, nektek fontos a közéletben. Ezzel jelezheted a jelölteknek, pártoknak is, hogy mivel kellene foglalkozniuk.

Be kell jelenteni?

Igen! Ugyanúgy, ahogy egy tüntetést, a közterületen tartott választási gyűlést is be kell jelenteni előzetesen a rendőrségen. Ezt legkorábban a gyűlés előtt három hónappal teheted meg, legkésőbb pedig a gyűlés nyilvános meghirdetése előtt 48 órával. A bejelentés szabályairól itt olvashatsz részletesebben.

Mivel jár a gyűlés megszervezése?

  • Szervezőként te leszel a felelős a rend fenntartásáért. (Ha szükségesnek érzed, hívd a rendőrséget – de biztosítást előre nem kérhetsz tőlük.)
  • A közterületen szervezett választási gyűlések esetében a helyi önkormányzat bérleti díjat nem kérhet.
  • Senkit nem zárhatsz ki a választási gyűlésről és senkitől nem tagadhatod meg, hogy kérdezzen, pusztán a politikai véleménye miatt – még akkor sem, ha ez a te véleményéddel ellentétes. A választási gyűlés alkalom a vitára, a másik véleményének megismerésére.
  • Azért sem zárhatsz ki senkit, mert roma, vagy más kisebbséghez tartozik, vagy éppen a vallása, ateizmusa miatt sem.

Hogy csináljam?

Választási gyűlést nem bonyolultabb szervezni, mint bármilyen rendezvényt.

  1. Találd ki, mire szeretnéd használni.
  2. Állítsd össze a programot.
  3. Foglald le a helyszínt.
  4. Hívd meg a nyilvánosságot: Facebook-on, hirdetőtáblákon, esetleg a helyi újságban közzétett hirdetésben.
  5. Szervezz sajtót is az eseményre: szólj a helyi újságnak, TV-nek, esetleg helyi blogolóknak, és egy-két nagyobb, internetes újságnak, országos lapnak. Sokkal nagyobb hatást érhetsz el, ha a sajtó tudósít a választási gyűlésről.

Hol lehet ilyet tartani, és hol nem lehet?

Lehet közterületen vagy magánterületen is.

A legalább 500 fős lakosságú településeken nem lehet választási gyűlést tartani állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületben (pl. kormányhivatal, okmányiroda stb. épülete.) Az 500 főnél kisebb lakosságú településekre nem vonatkozik ez a tilalom, amennyiben más közösségi célú épület nem áll rendelkezésre a választási gyűlés megtartására.

Ha jelölt vagy, vagy egy jelölő szervezet nevében szervezel választási gyűlést, az állami és önkormányzati költségvetési szerveknek más jelöltekkel, jelölő szervezetekkel azonos feltételek között kell helyiséget és egyéb szükséges berendezést biztosítania neked. Pl. ha egy másik jelölt egy adott áron bérelte ki az önkormányzati tulajdonú helyiséget egy adott idősávban, akkor neked sem adhatják magasabb áron. Ha neki projektor járt a teremhez, akkor neked is jár.

Mikor lehet tartani választási gyűlést?

Csak a kampányidőszakban, vagyis a szavazást megelőző 50. naptól. A szavazás napján már nem lehet tartani.