Skip to main content

Előfordulhat, hogy a választási eredmény egy településen vagy annak egy egyéni választókerületben néhány szavazaton múlik. Ekkor nem lehet kizárni, hogy tévedés történt: véletlenül másik jelölt kupacába helyeztek szavazólapokat, érvénytelenként könyveltek el érvényes szavazatokat, átlapoztak néhány összetapadt borítékot. Kérd a szavazatok újraszámolását, deríts fényt a tévedésekre vagy az esetleges visszaélésekre!

Mit érhetek el vele?

  • Akár megfordíthatod egy szavazás állását. Ha nagyon fej-fej mellett álltak a jelöltek, akkor már néhány szavazat is sokat számít!
  • Ellenőrző szerepet gyakorolhatsz a választási szervek felett, akik annak tudatában, hogy munkájukat figyelemmel kísérik, alaposabban dolgoznak majd.
  • Ha tudatos visszaélés történt, megteheted az első lépést a felelősségrevonás megindítása felé – ezáltal megóvhatod a választások tisztaságát, ez pedig mindannyiunk érdeke.
  • Jelezheted a közösségednek, hogy nekik is van eszközük fellépni a visszaélések ellen.

Milyen szabályok vonatkoznak rá?

  • A szavazólapokat, illetve a szavazatokat eleve legalább kétszer meg kell számolni, sőt, a számlálást addig kell folytatni, amíg két számlálás eredménye meg nem egyezik. Az újraszámlálás – ha elrendelik – valójában már legalább a harmadik számlálás lesz.
  • Önmagában azért, mert az első és a második helyezett jelöltre leadott szavazatok száma között kicsi a különbség, nincs lehetőség az újraszámlálás kérésére. Ehhez mindenképpen azt kell gyanítani, hogy jogsértés történt, és ezért állt elő ez a helyzet.
  • Két módon lehet fellépni a szavazatszámlálásnál tapasztalt jogsértések ellen: 1. kifogást emelhetsz, 2. a választás eredménye elleni jogorvoslattal élhetsz.
  1. A kifogás arra szolgál, hogy a választásra vonatkozó jogszabály, illetve a választás és a választási eljárás alapelveinek megsértését megvizsgálja az illetékes választási bizottság. Itt lehetőség van egy-egy eljárási cselekmény, mozzanat külön vizsgálatára is. Azaz kifogást lehet emelni a választás tisztasága alapelvének sérelme miatt, azért, mert valakit nem engednek szavazni, vagy ha például megsértik a kampánycsend – mára viszonylag lazává váló – szabályait.
  2. Létezik a választás eredménye elleni jogorvoslat intézménye is. Ebben az esetben csak a végeredményt vizsgálják felül. Miután a szavazatszámláló bizottság az adott választókörben megállapította az eredményt, újraszámlálásra csak a választási bizottság eredményt megállapító döntése elleni fellebbezés alapján van lehetőség.
  • A választási bizottságnak a választás eredményét megállapító döntése ellen kétféleképpen fellebbezhetsz. Hivatkozhatsz arra, hogy
    • a szavazóköri eredményt megállapító döntés törvénysértő volt,
    • a szavazóköri eredmények összesítésére és a választás eredményének megállapítására vonatkozó szabályokat megsértették.

Hogyan csináljam?

  • Mindenekelőtt, ha bármikor elakadsz vagy bizonytalanná válsz beadványírás közben, írj a Panaszládába!
  • Kifogást levélben, faxon és e-mailben is benyújthatsz. Siess, mivel a jogsértés elkövetésétől számított harmadik napon 16 óráig meg kell hogy érkezzen a kifogás a megfelelő választási bizottsághoz! Arról, hogy ez melyik, tájékozódj a valasztas.hu oldalon, vagy hívd az NVI információs vonalát!
  • A szavazatszámláló bizottság tevékenysége és döntése ellen önmagában nem nyújthatsz be kifogást. A döntésüket csak a választás eredménye elleni fellebbezés keretében lehet megtámadni!
  • A kifogásnak tartalmaznia kell a jogszabálysértés megjelölését (ez lehet egy alapelv sérelme is), az erre vonatkozó bizonyítékokat, a kifogás benyújtójának nevét, lakcímét (székhelyét), címét,  személyi azonosítóját (a lakcímkártyán található), illetve, ha a külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár nem rendelkezik személyi azonosítóval, a magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát, vagy jelölő szervezet vagy más szervezet esetében a bírósági nyilvántartásba-vételi számát. Ezen felül érdemes megadnod e-mail címedet is a könnyebb kapcsolattartás érdekében.
  • A jogsértést alátamasztó bizonyíték gyakorlatilag bármi lehet: fénykép, hangfelvétel, videó, írásos (levél, e-mail) bizonyíték. Ezeket CD-n, pendrive-on és nyomtatva is lehet csatolni a beadványhoz.
  • A választás eredménye elleni jogorvoslatot fellebbezés formában kell benyújtani a felettes választási szervhez. Az előzőekben meglévő adatokat ugyanúgy fel kell benne tüntetni, bizonyítékokat kell hozzá csatolni és meg kell jelölni, hogy milyen jogsértés történt.
  • Összefoglalva: ha a szavazatszámlálással kapcsolatos visszásság már az eredmény megállapítása előtt tudomásodra jutott, akkor nyújts be kifogást, ha viszont csak utána, akkor fellebbezz!
  • Ha visszaélésre gyanakszol, mindenképpen fordulj a választási szervekhez. Rendőrségi feljelentést csak ezzel együtt tegyél, a feljelentés ugyanis önmagában nem alkalmas az újraszámlálás kikényszerítésére, legfeljebb a visszaélésben résztvevők felelősségrevonására. Arról nem is beszélve, hogy nem is biztos, hogy csalás történt, ekkor viszont felesleges a feljelentés. Ha feljelentést teszel, ne vádolj senkit hamisan, megalapozatlanul!