Skip to main content

Magyarországon a közéletre nagy befolyást gyakorolnak az országgyűlési képviselők, hiszen felszólalhatnak a Parlamentben, lehetőségük van törvényt kezdeményezni, élhetnek a parlamenti ellenőrzés eszközeivel,. Megmutatjuk, hogyan indulj független jelöltként, és elmondjuk miért tegyél így akkor is, ha nem bízol a győzelemben.

Mit érhetek el vele?

  • Az egyéni választókerületben folytatott kampányban a pártok által elhanyagolt, kifejezetten a választókerületre jellemző problémákra és megoldási lehetőségeikre hívhatod fel a figyelmet – ezek akár olyan fontosak is lehetnek, hogy megszerezheted a támogatásukat.
  • Ha megszerzed a szavazatok többségét, bekerülhetsz az Országgyűlésbe, ahol képviselheted a választópolgárokat, és részt vehetsz az országot érintő legfontosabb döntések meghozatalában.
  • Ha a szavazatoknak csak kisebb részét szerzed meg, vagy egyáltalán nem szerzel szavazatokat, akkor is befolyásolhattad a választás eredményét: új témákat hozhattál be a közbeszédbe, ezekről vitát folytathattál a többi jelölttel. Ők akár programjuk részévé is tehetik azokat ügyeket, amelyek neked fontosak.
  • Ha nem nyertél, más jelöltek esélyét akkor is csökkenthetted, hiszen biztosan voltak, akik rád szavaztak más helyett, pedig korábban még versenytársadat támogatták volna.
  • Az indulásoddal alakíthatod a töredékszavazatok elosztását is, és ezzel megváltoztathatod a különféle pártok eredményeit is. Erről bővebben külön pontban írunk.
  • Ha szeretnél pártban is politizálni, akkor akár egy új kezdeményezés is kiindulhat a jelöltségedből: ha országosan ismert képviselő leszel, akkor nagyobb esélye lesz az általad indított pártnak, mozgalomnak.

Hogyan csináljam?

  • Két módon lehetséges képviselőként bekerülni a Parlamentbe: egyéni képviselőként vagy jelölő szervezet (párt) által állított listáról. Előbbi lehetőség azoknak is nyitva áll, akik önállóan, függetlenül méretnék meg magukat a választásokon. Itt a független, egyéni jelöltként induláshoz nyújtunk segítséget.
  • Ellenőrizd, hogy választható vagy-e: nem választható meg, aki a) nem magyar állampolgár, vagy b) nincs magyarországi lakcíme (lakóhely vagy tartózkodási hely), vagy c) gondokság alá helyezték és választójogát korlátozták, vagy d) kiskorú, vagy e) jogerős ítélet alapján szabadságvesztés büntetését vagy büntetőeljárásban elrendelt intézeti kényszergyógykezelését tölti.
  • A választókerületekben a nagyobb pártok mindig állítanak jelölteket (2022-ben ez valószínűleg máshogy lesz, mivel az ellenzéki előválasztás célja, hogy a nagyobb ellenzéki pártok együttesen egy jelöltet állítsanak), akik pénzt, időt és energiát nem kímélve, felkészült kampánycsapattal vágnak neki a választásnak. Ha ilyen erőket nem is tud mozgósítani egy pártoktól független jelölt, érdemes  együtt dolgozni egy kisebb csapattal, közösséggel. Ez állhat akár családtagokból, barátokból, akik segítik a kampányodat. Pl. szervezhettek együtt lakossági fórumokat, kezelhetitek közösen a kampányhoz tartozó emaileket és telefonokat, anyagokat gyűjthettek az egyes településekről, hogy jobban megismerhesd azokat.
  • A kampány a választás napját megelőző 50. napon indul, tehát a konkrét dátum választásról választásra eltérhet. A választás napját a köztársasági elnöknek úgy kell kitűznie, hogy az a kitűzést követő 70. és 90. nap közé essen. Ezt 2018-ban április 8-ra tűzte ki az államelnök, de a konkrét dátum választásról választásra eltérhet. A választás napját a köztársasági elnöknek úgy kell kitűznie, hogy az a kitűzést követő 70. és 90. nap közé essen. Kampányeszközöket (plakát, választási gyűlés, politikai reklám stb.) csak kampányidőszakban lehet használni. A kampány mást jelent tehát a köznyelvben, mint jogi értelemben. Nem minősül pl. kampánynak az, ha a választás előtt egy évvel a politikus a sajtónak nyilatkozik, még akkor sem, ha már ilyenkor is a választópolgárok meggyőzése a célja.
  • És amiben a csapat még valószínűleg jól jön: a jelöltként induláshoz ajánlásokat kell gyűjteni a választókerület választóitól, szám szerint legalább ötszázat. Mivel azonban általában sok az érvénytelen ajánlás, főként elírás és más hibák miatt, érdemes ennél 20-25%-kal többet gyűjteni.
  • Az ajánlásokat hitelesített ajánlóíven kell gyűjteni, melyet a jelölt nyilvántartásba vételére illetékes országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság mellett működő választási irodától igényelhet a választás kitűzését követően. A bizottságok székhelyét a Vjt. 2. mellékletében találod meg. Például: ha Baranya megye 3. választókerületében szeretnél indulni, akkor a mohácsi választási bizottságnál kell kérvényezned a nyilvántartásba vételed.
  • A fentiek szerint kiválasztott bizottságnak kell majd visszajuttatni az összes átvett ívet a gyűjtés határidejének (legkésőbb a szavazást megelőző harmincnegyedik nap 16 óráig) végén: erre nagyon oda kell figyelni, mivel minden le nem adott ív után (azok után is, amelyeken nincs aláírás) tízezer forintos bírságot szabnak ki! Ha olyan ív maradt nálad, amelyen egyetlen ajánlás sem szerepel, azt még bírság nélkül leadhatod a leadási határidő másnapján.
  • Egy szavazópolgár több jelöltet is ajánlhat. Így ha egy választó azzal utasít vissza, hogy már ajánlott valakit, nyugodtan hivatkozz erre a szabályra, hátha meg tudod győzni.
  • Ajánlás szinte bárhol gyűjthető, de vannak kivételek, melyeket a Ve. 123. § (2) bekezdésében találsz – így pl. tömegközlekedési eszközön, iskolában, kórházban-rendelőben, munkahelyen stb. tilos gyűjteni. A tiltott helyen gyűjtött ajánlások érvénytelenek.
  • Az aláírásért előnyt ígérni, hátrányt kilátásba helyezni, fenyegetni bűncselekmény!

Milyen szabályok vonatkoznak a jelöltségre?

  • A legfontosabbak: az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. Törvény (Vjt.), a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. Törvény (Ve.), valamint az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvény.
  • Ezek tartalmát nem kell oda-vissza ismerned, hiszen ezek a jogszabályok sokkal több területet szabályoznak, mint ami vonatkozik rád. Az összeállítás végén megtalálod, hogy mely szakaszokat érdemes ismerned a jogszabályokból.
  • Minden választókerületben csak egy jelölt győzhet és juthat be a Parlamentbe. A 199 képviselőből tehát 106 jut be a Parlamentbe egyéni jelöltként, mivel ennyi választókerület van.
  • Minden egyéni jelölt 1 millió forint összegű támogatást kap a kampányára a költségvetésből, amit csak a kampányban lehet felhasználni. Az érvényesen leadott szavazatok legalább 2%-át meg kell szerezni ahhoz, hogy ezt a támogatást ne kelljen visszafizetni a költségvetésnek. Egy jelölt legfeljebb 5 millió Ft-ot költhet a saját kampányára, de csak az állami támogatást kell esetlegesen visszafizetni.
  • Nem szükséges, hogy abban a választókerületben élj, ahol indulnál, vagy egyáltalán bármilyen kötődésed legyen hozzá – bármelyik választókerületben indulhatsz, ha választható vagy. Ettől még mindenképpen könnyebb kampányolni meglévő “hátországgal”. Egy jelölt csak egy választókerületben indulhat, nem lehetséges tehát arra apellálni, hogy “Somogy II-ben nem nyerek, akkor még mindig ott van Budapest I.” A választókerületek területi lehatárolását itt találod.
  • A szavazás egyfordulós.
  • Az lesz a választókerület képviselője, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapta: semmilyen egyéb korlát nincs, tehát akár egyetlen érvényes szavazattal is meg lehet nyerni egy választókerületet, ha senki más nem megy el szavazni vagy mindenki más érvénytelenül szavaz.

Mi az a töredékszavazat és milyen befolyásom van rá?

  • Egyrészt töredékszavazatnak minősül minden nem nyertes jelöltre leadott szavazat. Tehát a második, harmadik, negyedik stb. helyezett jelöltre leadott valamennyi szavazat töredészavazatnak minősül.
  • Másrészt a nyertes jelölt szavazataiból a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám is töredékszavazatnak minősül. Ha a nyertes jelöltre 321-en szavaztak, a második helyezettre pedig 212-en, akkor 321 – (212+1) = 108 töredészavazat illeti a győztest.
  • A fentiek alapján mind a győztes, mind a nem nyertes jelölt(ek) pártjai részesülnek a töredékszavazatokból.
  • A töredékszavazatokat a pártok listájához írják hozzá, így közvetetten ezekkel is bejuthat képviselő a Parlamentbe. Ha egy jelölt nem pártszínekben indul, akkor nem szerez töredékszavazatokat, hiszen nincsen kinek szereznie.
  • Indulásoddal tehát csökkentheted a nyertes előnyét: ha szorosan a győztes mögött végzel a második helyen, akkor a nyertes kevesebb töredékszavazatot szerez, hiszen kisebb lesz a különbség a két szavazatszám között.
  • Hasonlóképpen csökkentheted a nyertes előnyét, ha a végül nyertes jelölt helyett sokan téged választottak, hiszen ekkor rá kevesebben szavaztak – ő tehát ismét kevesebb töredékszavazatot szerez.
  • Ugyanakkor ha csak a töredékszavazatokra gyakorolható befolyás miatt indulnál, akkor érdemes átgondolnod azt is, hogy ki a második legerősebb jelölt. Ha ugyanis várhatóan őt gyengíted (tőle veszel el szavazatokat), nem pedig a nyertest, akkor a nyertes meglévő előnye még nagyobb lesz, hiszen nagyobb lesz a különbség az első és a második helyezett között. Ekkor a nyertes több töredékszavazatot szerez, mintha nem indultál volna. Ezt a kockázatot ki lehet védeni azzal is, hogy a szavazás előtt is visszaléphetsz más jelölt “javára” – az addigi munkád ettől még nem vész kárba.

Melyik jogszabályi rendelkezéseket ismerjem meg?

  • A választójog általánosságban: Alaptörvény “Szabadság és felelősség” fejezet, XXIII. cikk
  • A válsztójog az országgyűlési választásokon: Vjt. 2. §
  • Az egyéni választókerületek: Vjt. 4. §
  • Egyéni választókerületi jelölt állítása; az ajánlások: Vjt. 5-6. §
  • A választás eredményének megállapítása: Vjt. 13-17. §
  • A választási eljárás alapelvei: Ve. 2. §
  • A választás kitűzése: Ve. 6-8. §
  • A határidők számítása: Ve. 10-11. §
  • Az ajánlóív: Ve. 120-121. §
  • Az ajánlás: Ve. 122-123. §
  • A választási kampány; kampányidőszak és eszközök: Ve. 139-155. §
  • A jogorvoslat: kifogás és fellebbezés: Ve. 208-242. § és Ve. 297. §
  • A jelölt bejelentése: Ve. 252. §
  • Jelölti támogatás és annak felhasználása: Kampánytv. 1. §
  • Kampányra költhető összeghatár: Kamptánytv. 7. §
  • Elszámolás és visszafizetési kötelezettség: Kamptánytv. 8. §