Skip to main content

Ki szavazhat az Európai Parlament tagjainak magyarországi választásán?

A választáson részt vehet egyrészt minden nagykorú (18 év feletti) magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár, kivéve azokat, akiknek bíróság korlátozta a választójogát gondnoksági eljárásban, valamint azokat, akiket a közügyektől eltiltottak.

Másrészről szavazhat az Európai Parlament magyarországi képviselőinek választásán az Európai Unió bármely más tagállamának állampolgára is, ha van magyarországi lakóhelye, és előzetesen kérte felvételét a központi névjegyzékbe. (Ehhez mintabeadvány itt elérhető.) Ha valakit gondnoksági eljárásban vagy büntetőeljárásban megfosztottak a választójogától az az EP-választásokkor sem szavazhat.

Ha nem magyar állampolgár vagy, de az EU valamely más országának állampolgára és Magyarországon szeretnél élni választójogával, a “Mire szavazhatok az európai parlamenti választásokon?” kérdésnél találsz részletesebb tájékoztatást.

Azok a magyar állampolgárok is részt vehetnek a szavazáson, akik az Európai Unió területén kívül élnek, vagyis sem Magyarországon, sem más EU-tagállamban nem rendelkeznek lakcímmel. Ehhez előzetes regisztráció szükséges, amelyhez itt találsz mintabeadványt. Abban az esetben viszont, ha magyar állampolgárként egy másik EU-tagállamban élsz és nem rendelkezel magyarországi lakóhellyel, nem szavazhatsz a magyarországi pártlistákra.

Szavazhatok, ha a választás napján nem tartózkodom Magyarországon?

Igen, szavazhatsz külföldről is, ha van magyarországi lakóhelyed. Ehhez azonban előbb kérelmezned kell a külképviseleti névjegyzékbe való felvételedet. Ezt legkorábban a választások kitűzése után, legkésőbb pedig a választás előtti 8. napon (vagyis 2019. május 18. szombat 16 óráig) teheted meg. A kérelmet be lehet nyújtani személyesen vagy el lehet küldeni postán a Helyi Választási Irodának (a választási irodák címét megtalálod Itt). Ezen kívül benyújthatod online is a kérelmedet, a www.valasztas.hu honlapon vagy pedig az Ügyfélkapun keresztül.

Fontos! Ha külföldön tartózkodsz a választás napján, de van magyarországi lakóhelyed, akkor csak személyesen adhatod le szavazatodat a külképviseleten!

Az a magyar állampolgár, aki nem rendelkezik magyarországi lakcímmel, az nem szavazhat az Európai Parlament magyarországi képviselőire.

Nem vagyok benne biztos, hogy van-e magyarországi lakcímem. Honnan tudhatom meg?

Ha már régóta külföldön tartózkodsz, de van magyarországi lakcímkártyád (“személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány”), akkor van magyarországi lakcímed is.

Ha azonban korábban már megszüntetted magyarországi lakcímedet – külföldön történő letelepedés indokával lakcímbejelentést töltöttél ki, és ezzel egyidejűleg leadtad a lakcímkártyádat – akkor nincs magyarországi lakcímed.

Honnan tudhatom, hogy szerepelek-e a névjegyzékben?

A központi névjegyzéket automatikusan állítják elő a magyarországi lakcímmel rendelkező magyar állampolgárok személyi- és lakcímadatainak nyilvántartásából, tehát nem kell kérni az abba való felvételt.

Nem szerepelnek a központi névjegyzékben azok a magyar állampolgárok, akik nem rendelkeznek választójoggal (lásd fentebb a Ki szavazhat? részt).

A fogyatékossággal élők szavazhatnak?

A fogyatékosság sokféle lehet a mozgáskorlátozottságtól az értelmi fogyatékosságig. Ezek a tulajdonságok valójában annak a társadalmi környezetnek a fogyatékosságai, amely nem képes megfelelő lehetőségeket biztosítani minden állampolgár számára jogaik gyakorlására.

Magyarország a Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezmény részes államaként vállalta is, hogy biztosítja minden fogyatékossággal élő ember számára a választójog gyakorlását – legyen szó akár testi, akár értelmi fogyatékosságról. Ennek ellenére sokan csupán a fogyatékosságukra való tekintettel veszítik el a választójogukat azzal, hogy valamilyen értelmi fogyatékosság, pszichiátriai kórkép vagy bármely más okból gondnokság alá helyezi őket a bíróság. A TASZ álláspontja szerint ezek a bírósági döntések önkényesen korlátozzák polgártársaink jogait, és ellentétesek Magyarország kötelezettségvállalásaival. Ha veled vagy valamely ismerősöddel is ez történt, akkor keresd a TASZ Jogsegélyszolgálatát a választójogod helyreállításához! A részletekért kattints ide.  Több perben sikerült elérnünk, hogy fogyatékossággal élő ügyfelünk választójogát helyreállítsák.

Ha valamilyen fogyatékossággal élsz, akkor jogosult vagy arra, hogy segítséget kapj a szavazáshoz. Erről bővebben itt olvashatsz.

Gondnokság alatt állok, szeretnék szavazni. Mit tehetek?

Ha gondnokság alatt állsz, ettől még lehet, hogy szavazhatsz. Meg kell nézni az ítéletet, amiben gondnokság alá helyeztek. Ha nem ír választójogról, akkor szavazhatsz. Ha az ítélet korlátozza a választójogod, nem szavazhatsz. Ha nem szavazhatsz, mert gondnokság alatt állsz, segítünk! Írj nekünk ide: jogsegely@tasz.hu.

Ha börtönben vagyok, szavazhatok?

Önmagában a fogva tartás nem korlátozza a választójogot. A jogerős ítéletet követően azonban eltilthatnak a közügyektől. Ha ez megtörtént, akkor a közügyektől való eltiltás hatálya alatt nem szavazhatsz.

Tehát nem az a kérdés, hogy börtönben vagy-e, hanem az, hogy eltiltottak-e a közügyek gyakorlásától!

A közügyektől eltiltás egy mellékbüntetés, amelyet akkor alkalmaz a bíróság, ha valakit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélnek, és – a bíróság szerint – méltatlan arra, hogy a közügyek gyakorlásában részt vegyen.

A bíróság az ítéletben mindig leírja, hogy mennyi időre szól a közügyektől való eltiltás. Azt azonban úgy kell számítani, hogy a jogerős ítéletet követő szabadságvesztés időtartama nem számít bele. A közügyektől eltiltás nagyrészt csak az adott bűncselekmény büntetéséül kiszabott szabadságvesztés letöltését követően kezdődik meg és addig tart, amíg a bíróság által kiszabott idő  – 1-10 év – el nem telik. (Az eltiltás ideje telik még az ítélet  jogerőre emelkedése és a bevonulás között is.)

Ha nem vagy eltiltva a közügyek gyakorlásától, akkor az országgyűlési választások és az európai parlamenti választások esetében mozgóurnát kell kérned a fogva tartásod helyszínére. Ehhez segítséget találsz itt. Tudnod kell azt is, hogy a mozgóurnás szavazás részleteit a büntetés-végrehajtási intézetek szabályozzák.

A helyi önkormányzati választáson csak akkor tudod leadni a szavazatodat, ha a fogvatartásod helyszíne abban a választókerületben van, ahol a lakóhelyed vagy a tartózkodási helyed.  Ilyenkor is mozgóurnát kell kérned. (Ha a tartózkodási helyed szerinti választókerületben tartanak fogva, akkor előbb átjelentkezési kérelmet kell benyújtanod. Ezután kell kérned a mozgóurnát.)

Pszichiátriai gyógykezelés alatt állok, egy intézetben vagyok, szavazhatok?

Igen, ha nem korlátozta a bíróság a választójogodat gondnokság alá helyezéssel. (Erről lásd fentebb.)

Ha nem hagyhatod el az intézményt az egészségi állapotod miatt, akkor mozgóurnát kell igényelned. Ehhez segítséget találsz itt. Ha nem a lakóhelyed vagy tartózkodási helyed szerinti választókerületben van az intézet, ahol kezelnek, akkor át kell jelentkezned a szavazáshoz (ehhez találsz itt segítséget) – és csak ezután kérj mozgóurnát.

Kötelező vagy sürgősségi gyógykezelés alatt állok, szavazhatok?

Igen, ha nem korlátozta a bíróság a választójogodat gondnokság alá helyezéssel. (Erről lásd fentebb.) Ha nem hagyhatod el az intézményt az egészségi állapotod miatt, akkor mozgóurnát kell igényelned. Ehhez segítséget találsz itt. Ha nem a lakóhelyed vagy tartózkodási helyed szerinti választókerületben van az intézet, ahol kezelnek, akkor át kell jelentkezned a szavazáshoz (ehhez találsz itt segítséget) – és csak ezután kérj mozgóurnát.

17 éves vagyok, szavazhatok?

Nem, csak a 18. év betöltése után szavazhatsz, ha csak nem váltál nagykorúvá házzaságkötés miatt a 16. és 18. születésnapod között.

Viszont addig is számos módon, aktívan részt vehetsz a közügyekben. A tetteiddel, érveiddel befolyásohatod mások szavazatát is. Nézd át eszközeinket, amelyek segítségével részt vehetsz a közügyek vitelében!

Ha szeretnél tenni azért, hogy változzanak a dolgok, akkor szervezhetsz akár tüntetést is, amihez amihez találsz segítséget itt.

Vagy a közösségi médiában is tehetsz azért, hogy mások is aktívan gondolkodjanak a közügyeken. Ehhez pedig itt találsz segítséget.